2010. február 7. Debreczeni Zitával beszélgettünk, aki épp valami teljesen homályos játék keretében papírra rajzolt körökkel szavazott. Arra a kérdésre, hogy szerinte van-e még szükség tehetségkutató versenyekre, ő saját szakmáját illetően így fogalmazott: ő már úgyis kezd kiöregedni. Hozzátette, hogy nem tudja, mi a mostani trend, de reméli, hogy az anorexiát igénylő irányvonal el fog tűnni hamarosan. Megtudtuk még azt is, hogy Zita dolgozott Koreában is.