Jamie Winchestert kérdezgettük arról, hogy hogyan lehet nálunk zenészként megélni úgy, hogy az illető nem folyik a csapból is. Jamie elmondta: ő azt találta ki magának, hogy mindenre igent mond. Nagyon szeret különböző stílusokban, különböző emberekkel, nyilván különböző dolgokat alkotni. Ez így nem tud unalmas lenni, még akkor sem, ha egy-egy produkció nem áll közel hozzá néha. Körmendi kolléga még azt is megkérdezte, hogy a nők szeretik-e a kopaszságát.
A Top100 álompasi bulin voltunk Bebe szerint, de nem! Csak top10! Bebét ugyan nem jelölték, de jól érezte magát a partyn. Új riporterünk, Zsuzsi, kérdést kérdésre halmozott. Első bevetésén megtudtuk, hogy a Back II Black nem szeret kardozni a hírnévért. Ezért nem lételemük, hogy mindenhol ott legyenek. Akkor ők nem celebek? No, mindegy. Viszont a Zöld Pardonban ott lesznek.
Együtt bulizott Budapesten Angelina Jolie és Fluor Tomi (igaz utóbbiból négy is fokozta az est hangulatát), de Mike Tyson, Elvis Presley, David Beckham és Rubint Réka is feltűnt a pultnál.
Még mindig a CKM-Joy partyn beszélgetünk. Tudjátok, ahol álomnőt és álompasit választottak. Istenes Bence meglepődve vette tudomásul, hogy ő is bekerült a top álompasik közé. De férfi szemmel is jól látja, hogy milyen pasikkal állt versenyben. Ezért úgy véli bunda volt, hogy nem ő nyert. Hogy jól érezze magát, a mi Zsuzsink is egyet értett vele. Azt próbáltuk kideríteni, hogy kit szemelt ki magának a bulin. De ő inkább a munkáról beszélt szívesebben.
Hunyadi kollégát VV Anikóra szabadítottuk. Jól tettük. Vidámparkban játszottunk és zavarba hoztuk Anikót, aki szerint hülyeségről beszélgetünk és olykor a kérdést sem érti. Pedig csak az oly sokszor emlegetett őszinteség és az önismeret szó nélkül akartuk megtudni a villabeli élményeket. Már megint ingerszegény környezetről magyarázkodik. Anikó szerint jobban megismerte önmagát és értékesebb ember lett. Időközben rájött arra is, hogy kislányként ment be a villába és felnőttként jött ki.
Hunyadi kolléga nem tévesztette össze a két szólást, nem a fülük mögötti tartalomra gondolt, hanem arra, hogy milyen dallamot vagy zajt hallanak. Bár a kettő végülis nem zárja ki egymást. Vagy igen? Mindegy. Hunyadi kollégánál sohasem lehet tudni, mit miért kérdez, ez is egy olyan kis édes utcai izé, amilyeneket szokott csinálni. Még mindig várjuk, hogy megkérdezze a járókelőktől, hogy lejtőn lefelé gyorsabban csúszik-e a csiga. Ő nem Ildikó volt?