A juj.hu Bencsik Tamarával beszélgetett - arról, hogy milyen visszajelzések jutottak el hozzá vetkőzőséről és klipjéről. Tamara elmondta: ő elsősorban énekes, de szeretett és szeret modellezni. A Fidesz kétharmados többségének viszont nagyon örült, mert régóta szeretne kettős állampolgár lenni, hiszen Szerbiában született. Most, hogy a Fidesznek ilyen mértékű többsége van, talán ő is kettős állampolgár lehet - ez fontos neki az elismerés miatt. Mint mondta: mindenki tudja róla, hogy ő magyar, de neki nincs papírja erről, s ez őt bosszantja.
Együtt bulizott Budapesten Angelina Jolie és Fluor Tomi (igaz utóbbiból négy is fokozta az est hangulatát), de Mike Tyson, Elvis Presley, David Beckham és Rubint Réka is feltűnt a pultnál.
A juj.hu még akkor készített beszélgetést Erdélyi Mónikával, amikor megvolt neki a reggeli műsor. Akkor még úgy nyilatkozott terveiről, hogy egy esti talkshow-t szívesen vezetne. Mint mondta, nem tud ilyen tervről az RTL Klub-on, de reménykedik. A reggeli műsor mellett még említette az üzletét is, mint a napját kitöltő egyik tényezőt, azóta arról is megírták a lapok, hogy állítólag tönkrement. Legközelebb majd jól ezt is megkérdezzük, persze, ne is írják.
Még mindig a CKM-Joy partyn beszélgetünk. Tudjátok, ahol álomnőt és álompasit választottak. Istenes Bence meglepődve vette tudomásul, hogy ő is bekerült a top álompasik közé. De férfi szemmel is jól látja, hogy milyen pasikkal állt versenyben. Ezért úgy véli bunda volt, hogy nem ő nyert. Hogy jól érezze magát, a mi Zsuzsink is egyet értett vele. Azt próbáltuk kideríteni, hogy kit szemelt ki magának a bulin. De ő inkább a munkáról beszélt szívesebben.
A Top100 álompasi bulin voltunk Bebe szerint, de nem! Csak top10! Bebét ugyan nem jelölték, de jól érezte magát a partyn. Új riporterünk, Zsuzsi, kérdést kérdésre halmozott. Első bevetésén megtudtuk, hogy a Back II Black nem szeret kardozni a hírnévért. Ezért nem lételemük, hogy mindenhol ott legyenek. Akkor ők nem celebek? No, mindegy. Viszont a Zöld Pardonban ott lesznek.
Hunyadi kollégát VV Anikóra szabadítottuk. Jól tettük. Vidámparkban játszottunk és zavarba hoztuk Anikót, aki szerint hülyeségről beszélgetünk és olykor a kérdést sem érti. Pedig csak az oly sokszor emlegetett őszinteség és az önismeret szó nélkül akartuk megtudni a villabeli élményeket. Már megint ingerszegény környezetről magyarázkodik. Anikó szerint jobban megismerte önmagát és értékesebb ember lett. Időközben rájött arra is, hogy kislányként ment be a villába és felnőttként jött ki.