Együtt bulizott Budapesten Angelina Jolie és Fluor Tomi (igaz utóbbiból négy is fokozta az est hangulatát), de Mike Tyson, Elvis Presley, David Beckham és Rubint Réka is feltűnt a pultnál.
Hunyadi kollégát VV Anikóra szabadítottuk. Jól tettük. Vidámparkban játszottunk és zavarba hoztuk Anikót, aki szerint hülyeségről beszélgetünk és olykor a kérdést sem érti. Pedig csak az oly sokszor emlegetett őszinteség és az önismeret szó nélkül akartuk megtudni a villabeli élményeket. Már megint ingerszegény környezetről magyarázkodik. Anikó szerint jobban megismerte önmagát és értékesebb ember lett. Időközben rájött arra is, hogy kislányként ment be a villába és felnőttként jött ki.
A Top100 álompasi bulin voltunk Bebe szerint, de nem! Csak top10! Bebét ugyan nem jelölték, de jól érezte magát a partyn. Új riporterünk, Zsuzsi, kérdést kérdésre halmozott. Első bevetésén megtudtuk, hogy a Back II Black nem szeret kardozni a hírnévért. Ezért nem lételemük, hogy mindenhol ott legyenek. Akkor ők nem celebek? No, mindegy. Viszont a Zöld Pardonban ott lesznek.
Egy biztos - elveszíteni nem lehetett volna Hajnalkát, a sok kékesszürke rab között ő volt egyedül sárgában. S még énekelt is, sőt, valószínűleg nem a rabok megnyugtatásának adekvát útvonalán haladva, de még egy félmeztelen képét is felavatták, mármint egy festményt, amely őt ábrázolja. Szerkesztőségünk tagjai egyetértettek abban, hogy ha egyszer börtönbe kerülnénk, például mert Hujber miattunk ugrott le valahonnan, akkor fájna egy ilyen szép testet nézegetni folyton.
Még mindig a CKM-Joy partyn beszélgetünk. Tudjátok, ahol álomnőt és álompasit választottak. Istenes Bence meglepődve vette tudomásul, hogy ő is bekerült a top álompasik közé. De férfi szemmel is jól látja, hogy milyen pasikkal állt versenyben. Ezért úgy véli bunda volt, hogy nem ő nyert. Hogy jól érezze magát, a mi Zsuzsink is egyet értett vele. Azt próbáltuk kideríteni, hogy kit szemelt ki magának a bulin. De ő inkább a munkáról beszélt szívesebben.
Hú, voltak ellentüntetők is, természetesen. Mindig vannak. Mármint az Operabálon. Talán úgy nem is lenne jó szarvasgombát enni, hogy az ablakon kinézve a gazdagok nem látják a kontrasztul szolgáló szegényeket - mi ezt nem tudjuk, csak próbáljuk kitalálni a helyzet okát. Mindegy. Szóval természetesen megkérdeztük a tüntetőket is, miért teszik azt, amit tesznek.