Felfedeztük ám a jegygyűrűt Laky Zsuzsi kezén. A modell elmondta: a megfigyelés helyes, ő férjhez megy, de nem csak ennyi a terv. Ők nem azért mennek férjhez, mert ez lenne csak az ötlet és kész, ők a párjával, Gusztival közös jövőt terveznek. Ami őt magát illeti, ő nem szeret a csapból folyni, sportol, iskolába jár, a TF-re, küzdősportot tanul, dzsiu dzsicut tanul, amit párjától lesett el, de már intézményesített formában is jár. Félünk is tőle rendesen.
Ránk talán kevéssé jellemzően valami kedveset találtunk ki. Végiggondoltuk, hogy a Nógrád szépe választás szervezőinek sajátos hozzáállása, valamint Győzike hirtelen támadt kritizálási késztetése miatt, valamint egyszerűen a botrány vonzásában kevés szót ejtettünk a lányokról, pedig velük aztán tényleg semmi baj sem volt. Sőt. Úgyhogy tessék: itt egy anyag sipisupi és Győző nélkül, csak úgy, édesen, tele jóindulattal.